A Szeretet Sziget

Élet-Vonat 

(Simon Ágnes verse)

Jegyünket nem váltottuk meg, ajándékba kaptuk, egy lehetőség-ablakon át kezünkbe tette valaki, s mi elfogadtuk. Nem kérdeztük hány fényévre szól, csak elindultunk, bizakodva, ártatlanul, Rácsodálva vonatunkra mely elénk tornyosult Hatalmas mozdonyában láthatatlan masiniszta döntött és indított Rándult a vonat, sípolt, kattant, Felültünk rá, nincs leszállás - Isten tudja, hol talál ránk az első, és hol, az utolsó állomás. Ritmikus robogások között láttunk ezernyi megállót kicsit, nagyot, kopott várót fényes peront, pompás pályaudvarokat, Újonnan-új utasokat, jöttek, mentek, velünk voltak, arrébb álltak, elpártoltak, szerettek vagy meggyűlöltek, Mégis, mégis valameddig együtt voltunk, egy vonaton Osztozkodtunk útvonalon, szerelmeken, bánatokon Nem volt monoton a lárma Megtanultunk mindent és gomolygó emlékeket hagytunk hátra Sokszor egy-egy Ismeretlen lett utunknak hű barátja... S ha egy csöndes állomáson halkan eltűnt mint egy álom, az elrebbenő pillanatok miket együtt éltünk végig, soha el nem feledhetők. Vonatunk könyörtelen, nincs vele a végtelen, szállít, röptet tova, nem vár arra, ki vissza pont nem erre száll -Kihalt a táj- De annyira fáj, ha valaki elmegy, mégha oly szépen is int nekünk vissza Homlokunkat az ablakra szorítva sokáig nézzük... lelkünkben örökre ott marad a nyoma - S bár zokogva megyünk tova (a hosszú út néha mostoha) ám vígasztal a gondolat, ha másik vonaton is, de egyszer együtt érünk ODA. S a nagy közös végállomáson -hol nincs már nyüzsgés- elgyötörten ledobjuk életnyi bőröndünk Angyali isten-kalauzok kérik jegyünket arcukon jóság-fény sugárzik -nem voltunk potyautasok!- Megérkeztünk. Többet már nem fáradunk. Ennyi. Ennyi volt a közös utunk. Régi-elmúlt útitársak fénylelkével találkozunk Jó lesz majd így - földöntúli ölelésben mindannyian felolvadunk.

"Imádok a véletlenre gondolni - arra, ahogy egy elejtett szó, egy kavics a cipőben az egész világegyetemet megváltoztatja."

"Ilyen az élet! Kis kavicsokkal dobál meg minket - figyelmeztetésképpen. Ha ezeket a kis kavicsokat nem vesszük észre, akkor egy téglával dob meg. Ha a téglát sem vesszük észre, akkor szétzúz egy kősziklával. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor láthatjuk, hogy hol nem vettük észre a figyelmeztető jeleket. És akkor még van képünk azt mondani: "Miért pont én...?"

"Élete során az ember gyakran attól fél, amitől nem kellene, vagy nem úgy fél, ahogy kellene, vagy nem akkor, amikor kellene.”

"Szoktál néha egy képet nézegetni magadról, és meglátni egy idegent a háttérben? Elgondolkoztál már, vajon hány idegennek vannak képei rólad..? Más emberek életének mennyi pillanatának lettünk részesei? Csak gondolj bele. Lehet hogy valaki életének fontos része vagy, úgy, hogy nem is tudsz róla!"

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat