"Elválni könnyű, de feledni nehéz.
A szív a múltba ezerszer visszanéz.
Lehet h könnyen, nevetve búcsúzunk,
De fájni fog, ha találkozunk.
A sors tudja mi lehet,
Ha visszajössz lesütöd szemed.
Százszor is megállnál mégis visszamész,
Elválni könnyű, de feledni nehéz."
"Figyelj drága, kicsi lélek, elmondom neked mi az élet!
Semmitől nagyra nőni, sírva világra jönni.
Lassan járva, óvakodva, anyakézbe támaszkodva.
Az ABC könyvet bújva, a tudós harsonáját fújva.
Nagy kalandok után menni, hazug csókot megízlelni.
Aztán feledni gyorsan, majd szeretni halálosan.
De az ember mégsem boldog, gyötrik ezer gondok.
Majd újból lassan járni óvakodva, de már botra támaszkodva.
Csipkés szemfedeleket kapni, s egy szép őszi éjjel meghalni.
NE sírj drága kicsi lélek, de hidd el nekem EZ AZ ÉLET"
Sose haragudj meg arra, ki durva szóval megsebez.
Tudom jól, hogy fáj a sértés, lásd a fontos mégsem ez.
Hidd el nekem, senki sem rossz, lásd be jók az emberek.
Valakiért mindenki harcol, valakit mindenki szeret.
Ha majd hosszú évek múltán, hajad fehér lesz kezed reszkető
Kis unokáid között ülve a legkisebb egy könyvet vesz elő.
"Nézd nagyanyó mit találtam!" S kezét nyújtja feléd,
Eszedbe jut a régi szép idő, ha felütöd a könyvnek fedelét.
Eszedbe jut akkor valaki, - kit tán takar a sír
Kis unokáid félve mondják: "Csendben legyünk! A nagyanyó sír"
Míg az ifjúság zsengedő korán a nyájas épség,
s kellemek virítanak s bennünket gyakran víg örömre hívnak.
Az állhatatlan év elhaladt során. Óh! Hát evezzünk a világ porán.
Bátran barátom. Míg el nem borítanak gyászai a fényt elűző sírnak.
Minden elhagy majd életünk alkonyán, a kellem tőlünk akkor elmarad.
Ráncok, barázdák vájnak bús arcunkon, az épség helyett el tört tagunkon.
Nem vidít a kincs, minden elmarad, egyedül amit szorgalmunk
szerezhet, Lelkünknek bús vedrünk záráig vezet.